KICKSTARTER KAMPÁNY UPDATE #8

A gonosz születése – bevezetés az Overlord kiegészítőhöz


A „Behind the Scenes” Overlord kiegészítő Kickstarter Exclusive eleme a Cultistorm kampánynak. Ez azt jelenti, hogy kereskedelmi forgalmazásba nem fog kerülni, kizárólag azok kapják meg, akik a Kicksterteren keresztül támogatták a Cultistorm megvalósulását.

RÖVIDEN A LÉNYEG

A „Színfalak mögött” című Overlord kiegészítő lehetővé teszi, hogy az egyik játékos H. P. Lovecraft bőrébe bújva átvegye a játék kultistáinak és sötét erőinek irányítását. A többi játékosnak közösen őt kell legyőznie.

A kiegészítővel érkezik egy 70 mm magas Lovecraft miniatura, ő testesíti meg a játékban az Overlordot, egy speciális Overlord tábla, akciókártyák az Overlordnak és a nyomozóknak, plusz négy kultista kocka, sötét kristályok, trófeák és különféle speciális jelzők.

A JÁTÉKMENET ÁTTEKINTÉSE

Az Overlord rendelkezik egy 8 akciómezőből álló táblával, amely tartalmaz négy állandó akciómezőt, valamint négy üreset, amelyek az Overlord kártyákkal tölthetők fel.

Az Overlord 13 speciális akciókártyával rendelkezik. Az előkészületek során kiválaszt ezek közül egyet, amit mindenképpen használni akar, majd tovább adja a nyomozóknak a pakliját. Egymás után minden nyomozó eldob egy Overlord kártyát a pakliból, amit abban a játékban az Overlord biztosan nem használhat. Ezután az Overlord a maradék kártyáiból feltölti a tábláján lévő kártyahelyeket – akár azokat is, amelyekre az állandó szövegek vannak írva. A fel nem használt kártyákat visszateszi a dobozba.

Az Overlord játékosszámtól és játékerősségtől függően sötét kristályokat kap a játék kezdetén. Ezek reprezentálják az akciópontjait, amelyek elköltésével a körében különböző akciókat hajthat vége vagy hatásokat generálhat a tábláján összeállított nyolc akciómező aktiválásával.

A játékmenetben a kultista és az iszonyat fázisok helyett az Overlord cselekszik. A körében új kultistákat hozhat játékba, a Lovecraft miniatura használatával blokkolhat helyszínt, ahová a nyomozók nem léphetnek, saját szabályok alapján növelheti az iszonyatot, és sötét trófeát játszhat ki a már játékban lévő kultisták erejének növelésére. Ezen kívül használhatja az általa választott speciális akciókat is, amelyekkel például támogatásokat blokkolhat a nyomozók körében, bónusz kultista kockákat kap vagy manipulálhatja a nyomozók kockakészletét, többféle módon is felhasználhatja a sötét trófeáit, vagy kultistát játszhat ki közvetlenül egy nyomozó elé, akinek előbb azt kell legyőznie, csak azután harcolhat a tábla körül gyűlő kultistákkal. Az Overlord akciókártyák közös kiválasztásával minden játékban más és más lehetőségeket kap az Overlord játékos a nyomozók elleni harcában.

Az Overlord köre addig tart, amíg fel nem használja az összes rendelkezésre álló sötét akciókristályát. Ezután a nyomozók fázisa következik. Minden nyomozó kap három új akciókártyát is ehhez a kiegészítőhöz. Ezek a speciális akciókártyák kifejezetten az Overlord akcióira és lehetőségeire vannak hatással, a nyomozók tudnak reagálni az Overlord döntéseire, vagy akadályozhatják, korlátozhatják  őt a játék során.

A kiegészítővel érkezik öt alternatív akciókat tartalmazó helyszínkártya, amelyeket az Overlord és a nyomozók is használhatnak, valamint további öt teljesen új helyszín új hatásokkal.

Az Overlord kiegészítővel akár hat játékos is játszhat a Cultistormmal, és a kiegészítők nagy része kompatibilis az Overlordos kiegészítővel. Erről lásd a kiegészítők kompatibilitási táblázatát a Kickstarter oldal „Kiegészítők” szekciójában.

Szeretnénk újra hangsúlyozni, hogy ez a kiegészítő Kickstarter Exclusive tartalom – nem lesz kapható a Cultistorm későbbi kereskedelmi forgalmazásában. Azt jelenleg még mérlegeljük, hogy egy külön add-on csomagban azoknak is elérhetővé tegyük a Pledge Managerben ezt a kiegészítőt, akik a Deluxe csomaggal kizárólag a játékelemeket szeretnék kivétel nélkül összegyűjteni.