KICKSTARTER KAMPÁNY UPDATE #7

A magányos nyomozók útja – az egyszemélyes kiegészítő bemutatása


A magányos nyomozók útja – az egyszemélyes kiegészítő bemutatása

A szóló kiegészítőben egyetlen nyomozó veszi fel a harcot a kultistákkal, ami nagy kihívást jelent, de néha az ember egyedül marad a legnagyobb küzdelmeiben. A szóló játékmódhoz a játékosok egy női és egy férfi nyomozó karakter közül választhatnak az alapjátékban szereplők közül, vagy ha rendelkeznek a Deluxe Pledge-ben elérhető kiegészítő dobozzal, akkor egyedi képességfát készíthetnek a két szóló karakter számára az alternatív nyomozó táblákat használva.

A kiegészítő modul tartalmaz egy speciális akció táblát, 32 támogatás kártyát és mindkét nyomozóhoz egy-egy új, alternatív nyomozókártya paklit egyenként 21 kártyával, valamint 11 akciókristályt.

Játékmenet a szóló módban

A szóló játékban az alapjáték bizonyos fázisai összeolvadnak, és mindössze két fázis váltja egymást: először mindig a kultisták köre jön, azután pedig a szóló játékosé.

A kultisták fázisában új kultisták jelennek meg a különböző helyszíneken, majd lép előre az iszonyat jelző is az iszonyat körön. Ezután újra kell dobnunk a helyszíneken lévő kultista kockákat, ahogy a normál játékmódban is történik.

A nyomozó felkészülési és harci köre egyetlen fázissá alakul át a szóló játékban. A kiegészítő akciótáblán 5 akciómező található: mozgás, kutatás, támogatáskártya igénybevétele, karakterfejlesztés és kapupecsételés. A speciális támogatás kártyáknak van egy húzó és egy dobópaklija, és egyidőben mindig négy igénybe vehető támogatás áll a szóló játékos rendelkezésére.

A játékos a saját körében az akciókristályait használhatja arra, hogy akciókat hajtson végre. Leteszi egy akciókristályát bármelyik általa választott akciómezőre, és végrehajtja annak a hatását: mozog, kutat, támogatást vesz igénybe, kaput pecsétel, stb. A nyomozók a szóló játékban alternatív  nyomozó paklit kapnak, amelyek felső része hasonlóan az alapjátékhoz a mentális harchoz szükséges szimbólumokat tartalmazza, az alsó felében lévő akciók azonban nem egy másik játékos támogatására vonatkoznak, hanem saját maga használhatja őket. A nyomozó bármikor harcolhat a köre során, akár többször is – a harc nem kerül külön akciókristályba. A nyomozó fázisa addig tart, amíg a játékosnak van elkölthető akciókristálya. Ha elfogyott, újból a kultisták köre következik. A játék célja szóló módban is ugyanaz, mint az alapjátékban: le kell pecsételni valamennyi helyszínt, és le kell győznünk a végjátékban megjelenő Mérhetetlen Vént.

A narratív játékmenet

A szóló mód is játszható a narratív játékmódban is, a Script Book találkozás történeteinek legnagyobb része használható lesz a szóló játékban is, amelyik nem, ott jelezni fogjuk az alternatív történeteket.

Kompatibilitás a többi kiegészítővel

A kampányt úgy terveztük meg, hogy az egyszemélyes játékmóddal is végigjátszható legyen. Bizonyos scenarióknál a teljesítendő célok és kihívások némileg módosulni fognak egyszemélyes játék esetén, de a kampány mind a hét részéhez külön instrukciókat adunk az egyszemélyes játékmódhoz.

A kis kiegészítők (Minor Expansions) közül egyedül a „Másvilágok” kiegészítő nem kompatibilis az egyszemélyes játékmóddal, mivel ott a többi nyomozónak kell kiszabadítania a másvilágokban eltűnt társaikat, ami egyedül nem lehetséges.

A játék testreszabása

A játék maga is sokszor újrajátszható, de a speciális kultista kasztok és lények, a kampány és a különböző kiegészítő modulok rengeteg új élményt és kihívást, új játékmechanikát és elemet adnak hozzá. Aki kifejezetten egyedül szeret játszani, az is nagyon sokáig játszhat úgy a Cultistormmal, hogy minden játékalkalomra teljesen új elemeket tehet hozzá a játékához.