SZABÁLYÉRTELMEZÉSEK ÉS JAVÍTÁSOK (2020.01.28)


Ezen az oldalon szeretnénk összegyűjteni azokat a hibákat, amiket vétettünk (reméljük,nem lesz sok), olyan kérdéseket, amelyeket esetleg nem tudtunk teljesen világosan megfogalmazni vagy megfelelő terjedelemben kifejteni, illetve amik esetleg hiányoznak, és egy következő kiadásnál mindenképpen érdemes lesz javítani.

Ha bármi ilyet tapasztalnál, kérdésed vagy észrevételed lenne, kérjük írj nekünk az info@purplemeeple.com emailre, vagy erre a BGG-fórumra.


Hibajavítások

1.) Kétszemélyes játékvariáció – 14. oldal

A magyar játékszabályban a kétszemélyes játékvariáció szabályainak első pontjában tévesen “iszonyatfázis” és “iszonyatjelző” szerepel a kultistafázis és kultistajelző helyett. A helyes szabály így hangzik:

A kultistafázisban hárommal léptessétek előre a kultistajelzőt!

(Az angol szabályban helyesen szerepel a mondat.)

2.) A végjáték kártyán található kristályok száma

A magyar szabálykönyv 3. oldalának alján, ahol összefoglaljuk a játék célját és menetét, hibásan van írva a végjáték aktiválásának feltételeinél, hogy azt a végjáték kártya hatodik kristálya váltja ki – helyette az ötödik. A Végjáték részletes leírásánál a 14. oldalon helyesen szerepel a szám, illetve a végjáték kártyákon is csak 5 kristályhely van, tehát a 3. oldalon szereplő 6 kristály elírás. (Az angol szabálykönyvben a 3. oldalon is a helyes szám szerepel.)

3.) Az előkészületek felülnézeti képén lévő hiba

A szabálykönyv 7. oldalán lévő felülnézeti táblaképen a csillag helyszínikon felett lévő iszonyatkártya is lefordítva kerül játékba, a szem helyszínikon fölé pedig nem sima iszonyatkártya, hanem végjátékkártya kerül. Az Előkészületek szövegében ez mind így van leírva, az ábrán viszont ez a két elem megtévesztő módon van feltüntetve.

Szabályok értelmezése

1.) Kultista pakli összeállítása a játékosszámnak megfelelően
Előkészületek – 3. pont

A kultista paklit a játékosszámnak megfelelően úgy kell összeállítani, hogy azokat a kártyákat válogassuk össze, amelyeken annyi vagy kevesebb koponya látható a jobb felső sarokban, mint ahány  játékos játszik. Tehát négy fős játék esetében a 2-3-4 koponyát tartalmazó kártyákból kell összeállítani a kultista paklit.

2.) Mérhetetlen Vén idézése – ha már játékban van

Mivel a Mérhetetlen Vént leggyakrabban egy hozzá tartozó kultista idézi meg, előfordulhat, hogy ugyanazt a Vént kellene megidézni, amelyik már játékba került. Ebben az esetben véletlenszerűen húzzunk egy második hullámba tartozó Mérhetetlen Vént a készletből, és az fog megidéződni a rendes szabályok szerint – azaz minden nyomozó azonnal kap egy őrületet is.

3.) Támogatások kijátszása annak végrehajtása nélkül

Ezt tiltja a szabály – úgy fogalmaztunk, hogy a a támogatott játékosnak a megkapott támogatási akciót végre kell hajtania. Vagyis nem lehetséges csak azért támogatást kijátszani, hogy a támogató játékos eldobhasson lapokat a kezéből – vagyis a szabály nem engedi a látszat-támogatást.

4.) Kifogyó játékelemek

A trófeák olyan erőforrások, amelyek ideiglenesen kifogyhatnak. Ebben az esetben a nyomozók mindaddig nem kapnak trófeát a kultisták megölése után, amíg nem kerül vissza a készletbe elérhető trófea. Erre különösek akkor kell figyelni, amikor 4-5 játékosnál egy-egy kapupecsételéshez gyűjtjük a trófeákat, és közben még karakterképességet is fejleszteni kell a trófeákkal. Ilyenkor azt tanácsoljuk, hogy fejlesztéskor ne ugyanazt a trófeatípust használják a játékosok, amit épp gyűjteni kell a kapupecsételéshez. Miután egy kaput sikerült lepecsételni, azt a típusú trófeát már bátrabban lehet használni fejlesztésre.

A tartalék nyomozó kockák szintén kifogyhatnak – ha már nem lehet új kockát játékba hozni a tartalékból, akkor az ilyen hatásokat figyelmen kívül kell hagyni.

5.) Mérhetetlen Vének szimbólumkészlete a harcban

A szabálykönyv 13. oldalának tetején található a HARC A MÉRHETETLEN VÉN ELLEN című fejezet, amely tartalmaz egy felsorolást a Vén szimbólumkészletéről. A mellette lvéő magyarázó példa szövegében ugyan szerepel, de a felsorolásból hiányzik, hogy a Vén minden esetben automatikusan megkapja a helyszíne szimbólumát is.

6.) Tárgykártyák kijátszása

Számunkra egyértelműnek tűnik, hogy a tárgykártyák a nyomozók köreiben bármikor, pontosabban a nyomozó és a harci fázisban játszhatók ki – ám ezt sajnos nem írtuk le a szabálykönyvben. A tárgykártyák kijátszásának idejét és esetleges feltételeit a rajtuk lévő szöveg jelzi, a harci fázisban – közvetlenül a harcot befolyásoló – kártyákon egy ököl szimbólum is látható.

7.) Végjátékkártya az aktiválása után

Miután a Végjátékkártyát aktiváltuk, az felfordításra kerül, és végre kell hajtani a rajta lévő utasításokat. Ezután az aktiválódott Végjátékkártya képpel felfordítva a helyén marad, nem húzunk fel helyette új iszonyatkártyát. Ha az iszonyatjelző az aktiválódott végjátékkártyára érkezik, nem kell kristályt lehelyezni rá, annak nem lesz további hatása, de az iszonyatjelző nem is ugorja át az aktiválódott végjátékkártyát.

Kártyák értelmezése

1.) Nyomozó kártyák jobb felső sarkában lévő XP szám

Az alapjátékban ennek nincs szerepe – az XP (tapasztalati pont) a “Sötét szertartások” kiegészítőhöz tartozó kártyainformáció.

2.) Szimbólum nélküli nyomozókártya

Minden  nyomozó kártyapaklijában található egy speciális kártya, amelynek nincsen szimbóluma, az illusztráción látható nyomozó egy üres medált tart – ugyanakkor kifejezetten erős támogató akciója van. A kártyát a saját harcunkban úgy tudjuk használni, hogy bármelyik nálunk lévő trófeát ráhelyezhetünk a medálra, és az annak megfelelő harci kártyaként fog funkcionálni. A harc után a medált el kell dobnunk, az visszakerül a közös tartalékba.

3.) Szimbólumok nélküli speciális kultista kártyák

Bizonyos speciális kultista kasztok kártyái között van egy-egy olyan kultista, amelynek nincsen szimbóluma – csak kasztszimbólum található a kártyán. Ezekkel a kultistákkal nem kell és nem is lehet harcolni. Amikor a kultista megérkezik egy helyszínhez, azaz előtte már nem áll egyetlen kultista sem, a forduló végével automatikusan eltávolításra kerül, és az azon a helyszínen álló nyomozó megkapja a kultista kasztszimbólumának megfelelő trófeát. Ha nem áll ott nyomozó ekkor, senki nem kap trófeát.

Ennek a kultistának a szerepe, hogy a speciális kaszt hatását folyamatosan játékban tartsa – amin természetesen a nyomozók tudnak “segíteni” azzal, ha minél előbb kilövik alól a kultistákat, hogy a lehető leghamarabb elérje a helyszínt.

4.) Dinamit tárgykártya

A két Dinamit tárgykártyát soha NE keverjük bele a tárgypakliba! Ezek a tárgyak Jane Carter nyomozó személyes tárgyai, ezért is szerepel a Dinamit kártyák jobb felső sarkában a nyomozó arcképe. A két Dinamit kártyát Jane Carter a 2-es szintű karakterképességének aktiválásakor kapja meg, és azután bármikor felhasználhatja.

5.) Homokóra ikonok

A homokóra ikonok időzítésjelzők – Joseph McMillan támogató karakter nyomozókártyáin zsrepelnek. A segítségükkel tudja a speciális akciókártyáit használni, a homokóra ikonok jelzik azokat az időzített hatásokat, amelyeket a karakter a támogatásai által végre tud hajtani. Mindezek az akciókártyákon le vannak írva.

A kultista teremtményekkel kapcsolatos szabálytisztázások

1.) Melyik Vén kerül játékba a teremtmények miatt?

Ha egy helyszínen megjelenő 4. kultistakártya egy teremtmény, akkor véletlenszerűen húzzunk egy Mérhetetlen Vén kártyát, és azt idézzük meg a helyszínen.

2.) Uthar macskái

Uthar macskái a képességeiknek megfelelően hasonlóan elemésztik a kultistákat, mint a Vének – azzal a különbséggel, hogy nem az alattuk lévő, hanem a föléjük érkező kultistákat. Az elemésztés ugyanúgy működik, mint a Vének esetében: a kultistafázisban érkező kultista abban a körben még a macska kártyája felett marad, majd a következő fordulóban a macska elemészti a kulstisát. Ha azonnal jönne fel ugyanarra a helyszínre új kultista, akkor az újból a macska fölé kerül.

Amennyiben a macska után érkező kultista a helyszín 4. kultistája lenne, akkor ez megidézi a Mérhetetlen Vént a rendes szabályok szerint. A következő kör kultistafázisában először a macska emészti el a fölötte lévő kultistát, majd azután a Vén emészti el a macskát az alatta lévő kultistákkal együtt, és a macska által korábban elemésztett összes kultista kasztszimbóluma hozzáadódik a Vén szimbólumkészletéhez.

Amennyiben egy macska fölé egy másik kultistateremtmény érkezne, azt nem emészti el.